Az első animációk

A 13.-os mozgókép- és animációkészítő szakos diákjaink a hetekben elsajátított elméleti anyagok után a tettek mezejére léptek és gyakorlatban is megismerkednek a különböző animációs technikákkal. Az első gyakorlati órán a stop motion technika alkalmazását segítő szoftver (Dragon Frame) használatának alapjait sajátították el. Kezdetben sík animációs műfajokban fognak alkotni, első feladataik között szerepel a kollázs animációs technika. Az órán kötetlenül, a rendelkezésre álló anyagokkal dolgoztak, kísérleteztek. Két kisebb alkotócsoport alakult ki, melyek a következő hetekben- a kezdeti kísérletezéseket követően- már a megtervezett történeteiket fogják megvalósítani.

Gőzerővel készülnek a vizsgaremekek – válogatás Pintér Patrícia munkáiból

Patrícia animációjának alapkoncepciója az álomvilág, valamint egyes emberek hogyan, milyen módszerekkel érik el azt a számukra boldog és problémáktól mentes kicsi belső világukat. A főszereplő különböző tudatmódosító tablettákat vesz be, hogy elszakadjon a szürke és monoton hétköznapjaitól, ennek következményeként a tabletták hatása meg is látszik rajta, sápadt bőr szűk pupilla és fekete karikás szemek, ellenben a fantáziavilágbeli énjével, aki boldog és kiegyensúlyozott.

Animációjának elkészítésében nagy segítséget jelent az NTP-SZTG-16-0030 Mozgásban – Kortárs animáció nyertes tehetséggondozó pályázatunk, mivel az animációkészítés professzionálisabb szintjére juthatott a 60 órás tehetséggondozó tanfolyam segítségével.

Tovább...

Gőzerővel készülnek a vizsgaremekek – válogatás Erdélyi Kitti munkáiból

Kitti vizsgaremekének fő alkotóeleme egy 2D animáció lesz. Animációjának elkészítésében nagy segítséget jelent az NTP-SZTG-16-0030 Mozgásban – Kortárs animáció nyertes tehetséggondozó pályázatunk, mivel az animációkészítés professzionálisabb szintjére juthat a 60 órás tehetséggondozó tanfolyam segítségével. Tekintsünk egy picit bele a már készülő jelenetekbe:

A mozgókép-és animációkészítő szakos hallgatók vizsgaremekének másik eleme, a 3d-s asset készítése. A 3d Max-ban készülő tárgycsoportok, egy témájukban egy motívum köré szerveződnek. Az elkészült modellek kézzel és persze Photoshop-al rajzolt textúrát kapnak, így nyerik el végső formájukat.

Tovább...

Elmélyíthetik szakmai tudásukat

Intézményünk szakképzős hallgatóinak tehetséggondozását segíti egy nemrégiben elnyert, a Nemzeti Tehetség Program által biztosított pályázati forrás.

A program célja, hogy diákjaink 60 órás, a mozgókép – és animációkészítő szakmához kapcsolódó tehetséggondozó foglalkozásokon mélyíthessék el a tanórákon megszerzett tudásukat. A változatos munkaformák mellett az Anime Studio Pro szoftvernek köszönhetően a legmodernebb technikai feltételek állnak rendelkezésre a 2D és a 3D animáció készítésre. A programok készségszintű ismerete nagyban segíti majd tanulóinkat a munkaerőpiacon való könnyebb elhelyezkedésben.

Tovább...

Glaser Kati: Városi legendák

A MOME Animon végzett rendező az egyik legnagyobb kortárs női mesélőnk, aki nem népmeséket elevenít meg, hanem önmaga, a környezete és ismerősei ismerőseinek történeteit, hasonlóképp, mint Bartos Erika a mesekönyvek világában.

Tovább...

Oktatási azonosítónk

OM200679

Legutóbbi Facebook bejegyzések

Nincs megjeleníthető Facebook bejegyzés

Legutóbbi Facebook bejegyzések

Nincs megjeleníthető Facebook bejegyzés