Pozsik Gergő a Zengő Motorsport és Michelisz Norbi designere lett!
Pozsik Gergő iskolánkban végzett 2012-ben Mozgókép- és animációkészítő szakon. Már akkor feltűnt tanárainak, hogy rendkívül érdekli az autósport. Szintén “autóbolond” tanárával rendszeresen átbeszélték a túraautózással kapcsolatos híreket, információkat sőt néha – egy kicsit szakmai szemmel – megvitatták az autók designját.
Most azonban a hétvégi WTCC futamok után a két autósport rajongó, a volt diák és tanára összetalálkoztak a Hungaroring parkolójában, és rövid beszélgetés után kiderült az örömteli hír, hogy Gergő tervezte a Zengő Motorsport boxfalát, valamint Michelisz Norbi új overallját. Az idő rövidsége miatt, a beszélgetés este a Facebookon folytatódott.
Miként sikerült ezt a munkát elnyerned?
A Zengő Motorsport Kft. munkatársa Szabó Ildikó keresett fel egy közösségi oldalon 2013 év végén, pár a Zengő Motorsport oldalára általam hobbiból készített majd feltöltött autótervem láttán. Telefonos egyeztetés követően felkért, hogy készítsek pár látványtervet a 2014-es Hondára.
Az autótervek láttán a csapat menedzsmentje megbízott Norbi overalljának elkészítésével is, amit természetesen elvállaltam. Több tervet is készítettem, ami közül került ki végül a győztes overall dizájn, melyet a MOL Group kommunikációért felelős csapata választott ki, akárcsak Norbi Hondájának tervét is. Itt végül a gyári Hondák matricázásáért felelős cég terve nyerte el a tetszésüket.
Az elfogadott látványtervnél felkértek, hogy segítsek véglegesíteni a tervet. A kész és elfogadott overall és autó terv után, a Zengő Motorsport box falának kivitelezésénél számítottak rám, amit szűkös határidőn belül kellett megoldanom. A jövőben ötletként merült föl a Zengő kamion, hasonló formában történő tervezése.
Mi ihletett meg, mire kellett odafigyelned a tervezésnél?
Minden tervnél az egyszerűségre törekedtem. Az overall tervnél meg volt szabva, hogy melyik logónak hol kell lennie, így adta magát, hogy melyik résznek milyen színűnek kell lennie. Természetesen a csapat idei színeivel dolgozhattam egy brandbook alapján.
A boxfal elkészítésére, mint már említettem szűkös határidő volt, 4 óra állt a rendelkezésemre, mivel párhuzamosan épp dolgoztam akkor a Sanatmetal Kft.-nél, mint CNC gépkezelő, folyamatos műszakban. Éjszakázásból hazajövet készültek el a tervek, ahol az volt a koncepció, hogy az elemek helye a legkisebb mértékben legyen fix, minél inkább flexibilis legyen. Végül a legegyszerűbb terv nyerte el a csapat tetszését, mint ahogy kiderült a letisztultsága miatt esett rá a választás.
Norbi, Zengő Zoltán és a csapat mit szólt hozzá?
Szombaton délelőtt a fotózást megelőzve volt szerencsém találkozni Zengő Zolival, aki megköszönte személyesen is a segítségemet, illetve azt mondta korábban, hogy azért lett ilyen a box, mert bízik abban, hogy ez szebbé, jobbá, barátságosabbá teszi a környezetüket. Norbival tulajdonképpen a fotózás alatt míg körbejártuk a kocsit ugyanezekről beszéltünk, mint amiről eddig írtam. Norbi nagyon közvetlen volt, tetszettek neki a tervek, egyedül az autóterveimet nem látta, épp azt beszéltük és mutogattam a Blikk képén, hogy az én tervem milyen volt.
A csapatból még találkoztam Juhász Szabolccsal és természetesen Szabó Ildikóval. Ildikónak köszönhetek mindent, hogy felkeresett, hogy kért egy autótervet amiből aztán kialakult ez az egész és részese lehettem egy ekkora élménynek a Hungaroringen.
Interjúkészítés (forrás: Blikk.hu).
Az Blikk interjúja itt érhető el.
Gergőnek gratulálunk a fantasztikus munkához, és további sikereket kívánunk neki!
Comments