Mivel tavaly két ízben is volt lehetőségem néhány barátommal ellátogatni a parádi Csevice táborba (egyszer a megnyitó, egyszer pedig egy osztályszintű főzőcske keretében), már nagyon vártuk azt a bizonyos október elsejét, hogy végre eljöjjön a mi időnk.
A hét témája a ’Hangulatkonzerv’ lett, ami szerintem szerencsés választásnak bizonyult, hiszen a többségnek tetszett ez a téma, ráadásul elég tág fogalomról beszélünk, így mindenki lehetőségeihez mérten tudta kihasználni, feldolgozni, és ha úgy tetszik, konzerválni azokat a bizonyos hangulatokat.

Ugyanis a hangulatok azok, melyekre a művészember szeret úgy istenigazából rácuppanni. Egy idő után már nem elég a látványt tanulmányszerűen megjeleníteni, hiszen ha az ember eljut egy bizonyos szintre, az már nem jelent számára kihívást többé. Az igazi feladat az érzések megragadása és megőrzése, hogy azokat leképezve nyomot hagyhassunk magunk után a világban, vagy ha azt még nem is, csupán néhány könyvjelzőt a saját életünkhöz, hogy aztán tudjunk emlékezni és a későbbiekben ezekből töltekezni.
Számomra mindenképpen mérföldkő volt ez az öt rövid nap, mert egy olyan nyugodt és egyben szellemileg pezsgő környezetben lehettem és alkothattam együtt a barátaimmal, melyet nem mindenki tapasztalhat meg, pláne nem ilyen korban. Természetesen az erdő, a természet közelsége mindezekhez elengedhetetlen volt, hiszen egy olyan kiegyensúlyozott, már-már meditatív, ’hippiszerű’ létformát biztosított, mely ritkán adatik meg számunkra a ’mai rohanó világunkban’, csak hogy kliséket is puffogtassak . A helynek, az időnek, a társaságnak, illetve a napjainkba vitt viszonylagos rendszerességnek együttese megfelelő táptalajként szolgált fejlődésünk és kreativitásunk kibontakoztatásának szempontjából úgy, hogy közben szinte mindvégig felszabadultak voltunk és jól éreztük magunkat.
Mindezek fényében úgy gondolom, egy rendkívül sikeres és meghatározó alkotótábor áll mögöttünk és remélem, hogy a továbbiakban az utánunk érkezők is átélhetik ezt az élményt, vagy legalábbis valami nagyon hasonlót.

Besenyei Violetta

Az EKF szakképzősei, a 14. A-sok, vagyis MI, október elején elmentünk egy hétre Parádfürdőre az alkotótáborba.
Az első pár nap hangulatát elnyomta egy kicsi a szerdáig tartó eső és a kissé rossz idő, de mi kitartottunk és szorgalmasan vázlatozgattunk, alkottunk.
Ez a tábor egy jó alkalom volt arra, hogy az osztály még jobban összekovácsolódjon a második évben, s remek alkalom volt arra is, hogy megismerkedjünk azzal a pár diákkal, akik átjöttek hozzánk a tavalyi 14-esek közül. Az alkotások különböző helyszíneken történtek, például az ebédlőben, egy fedett kis részen a ház körül, vagy éppenséggel az erdőben. Voltak szorgosabbak, akik több munkát is készítettek az egy hét alatt, viszont akadtak olyanok is, akiknek nem a mennyiség, hanem inkább egy elkészített munka részletesebb kidolgozása volt a fontos. Ám a jó hangulat itt is, ott is szűnhetetlen volt az idő ellenére is.
A csütörtöki jó idővel aztán mindenki szorgosabb lett, még jobban belelendültünk a munkákba. A délután folyamán lehetőségünk volt egy bicikli túrára, amelyre összesen négy jelentkező volt. De a négy ember elmondása szerint a 23 km ellenére jó túra volt, és nem bánták meg, hogy elmentek, még ha kevesen is voltak. Az utolsó előtti nap már egyre kevesebb kedvünk volt visszatérni a mindennapi életbe – a nyugalomból, a tiszta levegőről és a természet közelségéből, amely a tábori ottlétünk alatt vett körül minket.

Kulcsár Kitti

A szakképzős 14.a osztály egy remek hetet töltött együtt Parádfürdőn, az Ilona-völgyben. Születtek munkák bőven, bár nem a mennyiségre, hanem a minőségre koncentráltunk. Sokak előtt új távlatok nyíltak: én például ráébredtem arra, hogy nem is gyűlölök annyira festeni. Sőt, egészen megtetszett. Csoportokban jártuk a természetet, rengeteget fotóztunk, közben a hangos nevetésünktől zengett az erdő. Igazából rájöttem arra, hogy az egész tábornak egyfajta „összekovácsoló” szerepe volt, vagyis közelebb hozta az osztály tagjait, olyanok is közelebb kerültek egymáshoz, akik nem sokat beszélgettek az év során.
Ennek ellenére kicsit csalódtam az osztályban, mikor egy biciklitúrára került a sor. Osztályfőnökünkkel együtt összesen négyen keltünk útra, ami elég nagy szégyen. De hát… „a lustaság fél egészség” – ahogy mondják a nagyok. Mindenesetre mi nagyon élveztük a 23km-esre sikeredett tekerést, amely során megkerültük a recski tavat. Köszönjük Zsolti bácsinak az egész heti fáradozást és az előkészületeket!

Répás Szilvia

Már hetek óta arra vártam, hogy elérkezzen ez a nap. Ábrándoztam a feladatokról, amiket szerettem volna a héten megvalósítani, elképzeltem magunkat alkotás közben, és vad kajálások közepette.

Vasárnap otthon egy nagy táskányi cuccot szedtem össze, mellyel az autóbusz pályaudvar felé vettem az irányt. Felszálltam, és pont szembe jött velem, szaktanárom Ceglédi Tamás. Előtte is és közben is folyamatosan azon a videón járt a fejemben, amit szerettem volna a tábor alatt megvalósítani. Szóba is elegyedtünk és amellett, hogy átbeszéltük ezt a jó kis ötletet, mely egy srác álmáról szólt, véleményünk megegyezett abban, hogy ez a 2 éves szakképzés, igen kevés ahhoz, hogy mindent kipróbáljunk, amik a szakmánkhoz elengedhetetlenek. Megérkeztem Egerbe, eljöttem a kollégiumba, majd összeszedtem még a maradék cuccaimat és lefekvéshez készülődtem, de előtte írásban megfogalmaztam, hogy mit szeretnék megvalósítani a kis álomszerű klipemből.

Hétfőn tőlem nem megszokottan reggel, korán elkészültem és gyorsan igyekeztem az iskolába, hogy időben megjelenjek. Szavak nincsenek rá, mennyire vártam, hogy végre Parádon legyünk. Már a buszon odafele is kibontakozott mindenki, ragyogó szemekkel, és nagy tervekkel várta, hogy a természetben, a táborozó helyen, alkossunk, szórakozzunk. Amikor megérkeztünk, még a rossz, esős idő sem szabott gátat a jókedvnek.

A kipakolás, a 8 fős szobában, igen vicces, és filmbe illő volt, utólag már bánom, hogy nem készült belőle kis videó. Ebéd utánra már kitisztult az idő, és a csapat nekivághatott a maga elé kiszabott munkák elkészítéséhez. Én úgy gondoltam, eleinte a kamerával csak próbálkozom, míg egy napi kis összefoglaló nem lett belőle, és a munkákról. Amikor kimentünk az erdőbe, a friss levegőre, határozottan jóérzés töltött el. Olyan szabadnak éreztem magam, és úgy éreztem, hogy nekem ott a helyem. Ahogy figyeltem társaimat az alkotásban, közben az én alkotásom készült, felvettem kamerával őket, és megmagyarázhatatlan érzés járta át a lelkemet. Teljes nyugalmat-biztonságot éreztem, tudtam, hogy nekem itt a helyem. A vacsora, a szalonnasütés is megvolt már, amikor tudtam, hogy a napi videót mindenképpen szeretném megvágni, ami összefoglalja az alkotótábor legelső napját. Este 21 környékén neki is álltam, kis híján ratyi programműködéssel, de aztán az első verzió, renderelésre került hajnali 3-kor. A videó 9 perces lett. Olyan jóérzéssel töltött el, mikor lefeküdtem aludni, hogy gyorsan el is aludtam. Reggel 7 körül még nem is ébredtem annyira nehezen. Még mindig ezt a 9 perces kis videócskát csiszolgattam vagdostam, és estére újra kamera mögé álltam, és egy igen ízletesen sikerült vacsora előtti pillanatokat vettem fel. A videóhoz állított zene nagyon sokat mesél a nyugalomról, a meghittségről, egy csipetnyi feszültséggel ötvözött vidámságról. Csütörtök este, már majdnem mindannyiunk végzett a kis munkájával, amit én terveztem videót, sajnos nem tudtam megvalósítani, a körülmények nem voltak megfelelők hozzá. Szerda este volt a legjobb, mikor este tíz után kimentünk forgatni néhányan a lámpával, és állvánnyal. Aznap este éreztem igazán szabadnak magam, és akkor rajzolódott ki a leginkább, hogy nekem tényleg itt a helyem, és tényleg ezt akarom csinálni. Az éjszaka leple alatt az erdő varázslatos. Másnap az utolsó vacsoránál besegédkeztünk a krumpli pucolásban, és reszelésben, de nem azért mert unatkoztunk, szimplán csak szerettük volna felajánlani a segítségünket.

A macok sütés nagyon jól sikerült, a hangulat is nagyon vidám volt, talán már nap legvégére túl vidám. Estére hullaként dőltem az ágyba, péntek reggel, nagyon másnaposan, alig-alig sikerült felébredni, Lotti ébresztgetett, kelj Beluga pakolni kell.

Beluga

Ebben az évben ránk került a sor a táborozást illetően tizennegyedikesek révén. Az alkotótábor 2012. október első hetén került megvalósításra, a parádi táborhelyen. Azt hiszem mindenki várta kisebb-nagyobb izgalommal ezt a hetet. A téma idén nekünk a „Hangulatkonzerv” címet kapta, e név alatt kellett alkotnunk valamit. A „kitelepülés” hétfőn sikeresen megtörtént, mindenki elfoglalta a helyét, felmértük a helyzetviszonyokat. Délutánra már valamit fakítani is kellett. Voltak, akik rögtön belevetették magukat a munkába, voltak akik elmélkedtek, és egy páran elmentek megcsodálni az erdő szépségét is. De lébecolásnak helye nem volt. Ez vonatkozott a hétre is. A napi feladatok és teljesítés mellett persze mindig jutott idő a pihenésre, a csacsogásra, a kirándulásra. Volt, hogy osztályfőnökünk vezetésével biciklitúrázni indultunk, kicsit felverve az erdő nyugalmát. Az idő napsütéses, olykor esős volt, így mindenki fedezékbe vonult alkotni, de esténként a tűz körül gyűlt össze a csapat, sütögetés mellett beszéltük meg a mindennapi történéseket. Jó hangulatban töltöttük el együtt ezt a pár napot, mindenki létrehozott valami újat, valami „mást” mint az iskolában, kisebb-nagyobb sikerrel a hét végére. Majd pénteken mindenki összepakolt és elindult haza, gondolataiban a hét eseményeit összegezve.

Bányai Vivien